Az örmény vendégszeretet

Miután búcsút vettem a legörményebb örménytől, Lacitól, megkezdtem a következő 425 kilométeres nagyon nehéz szakaszt az iráni határig. Öt napom volt erre a szakaszra, és közben három kolostorhoz akartam kitérni.

Mindjárt az első Khor Virap falutól egy pár kilométeres kitérővel, szinte sík terepen volt elérhető. A kolostor udvarából nagyszerű kilátás nyílt a Masisra, azaz Ararát-hegyre. A Kis- és Nagy-Ararát (3925m ill. 5165m) hóval fedett csúcsa fenséges látványt nyújtott. A kolostor udvarában ült egy bajuszos figura. Nem mindennapi bajuszáról fotót kellett készítenem.

A Nakhicheván Autonóm Köztársaság (http://hu.wikipedia.org/wiki/Nahicseván) határáig az Aras folyó lapos völgyében könnyen tekerhető úton haladtam. Aztán hirtelen balra fordult az út és emelkedni kezdett. Óriási szél támadt, ami homokvihart hozott magával. Már egy órája is sötét lehetett, de sehol egy települést nem láttam. Aztán hirtelen megállt mellettem egy Zsiguli és egy elsőre nem túl szimpatikus fickó intett, hogy kövessem a házáig. Nagyon fáradt voltam, így eszembe se jutott nemet mondani. A háznál már láttam, hogy jó helyem lesz. Felesége, fia és unokája fogadott. Kezet mosattak velem majd asztalhoz ültettek. Tigran, a meghívóm konyakot hozott, amiből vacsora előtt kettőt be is dobtunk. Aztán még egy konyak "za druzbu" (a szövetségre), és még egy "za nás krestansky narod" (a keresztény nemzetünkre), ezeket pedig ötödik és hatodik követte... Bár örményül egy szót sem beszélek, a szlovák nyelvtudással elég jól lehet boldogulni az egész Kaukázusban, mert az idősebbek mind beszélnek oroszul. Indulásom után derült csak ki, mennyire jó döntés volt elfogadni a tegnap esti meghívást. Az út tovább emelkedett 1150 méterről egészen 1815 méterig, közben pedig sehol nem láttam szálláslehetőséget.

Délre érkeztem a noravanki kolostorhoz vezető elágazásig, majd két órás kemény hegymenet után magához a kolostorhoz. A kolostor látványa mellett elégedetten nyugtáztam, hogy megérte a szenvedés. A szűk kanyonban lefelé vezető út pedig külön élvezet volt, bár nem tartott tovább 10 percnél. Nap végére a kolostori kitérővel 2040 méter szintkülönbséget szedtem össze és ezen a napon ünnepeltem a túrán letekert 2000. kilométert.

Az Arpa folyó csodálatos völgyében folytattam az utat. A vad víz végig kísért, és az út mentén klassz kis éttermek voltak félig a folyó fölé építve. Az időjárás azonban már nem volt ilyen idilli. Óriási szél kerekedett estére. Egy nád kunyhóba húzódtam be, ahol azonban félő volt, hogy azt is elviszi a fejem fölül. Ebben a cudar időben Erőss Zsolték küzdelmeire gondoltam, akikről épp pár napja kaptam a rossz hírt, hogy eltűntek a Himalájában.

Másnap reggel még mindig nagy szélre ébredtem. Aztán 11 körül, mintha elvágták volna. Elindultam felfelé, de a hágóban már nagy sötétség volt és csak az ég dörgése hallatszott mindenfelől. Rövidesen meg is érkezett az első zápor. A történet a 2350 méteres Varatan-hágó után sem volt egyszerű. Azt hittem innen már csak ereszkedni kell a Tatev-kolostorig. Nem így volt. Legurultam 2100-ra, majd tekerés fel 2200-ra, aztán újból le 1950-re és vissza 2100-ra. Az emelkedők és a magasság mellett a záporok is kínoztak. Mivel nem volt időm felöltözni, ezért eláztam és hirtelen a hőmérséklet is 6 fokra csökkent. Közben a villámok közvetlen mellettem az út menti villanyoszlopokba csapdostak, mire azok nagyon érdekes morajló hanggal válaszoltak.

Az iráni vízumom szerint május 30-án lejár az időpont, amikor beléphetek és megkezdhetem a 30 napos turista vízum letöltését Iránban. Ezért 29-én mindenképp meg akartam érkezni a határra, hogy véletlenül se köthessenek belém. Az örmény határon 23:40-kor kiengedtek, viszont elfeledkeztem róla, hogy Iránban plusz fél óra időeltolódás van, így oda már 00:15-kor érkeztem meg. De szerencsére nem csináltak abból problémát, hogy az érvényesség utolsó napján akarok belépni, és így sikeresen bekerült útlevelembe egy újabb pecsét 1392.3.9. időponttal.

Összehasonlításképpen az expedíció első szakaszán 1420 kilométert és 7860 méter szintkülönbséget tettem meg, míg a második grúz-örmény szakasz 898 kilométer hosszú volt 12525 méter szintkülönbséggel.