Az örmény határtól Jerevánig
Az expedíció 19. napján értem el Örményországot. A határátlépés gyorsan ment, mivel a vízumkötelességet az év elején eltörölték. Estére érkeztem az ország második legnagyobb városába, Gyumriba. Az utak úgy néztek ki, mint bombázás után. Próbáltam örmény dramot váltani, de sehol nem tudtam. Utolsó erőmből kitekertem a városból sátorhelyet keresni. Bár nem volt kenyerem és örmény pénzem sem, mindebből nem csináltam problémát, mivel tudtam, másnap végre Jerevánba érek, ahol már vár rám Laci és a jól megérdemelt zuhany 5 nap után.
Másnap elsőként egy tradicionális pékségnél álltam meg, ahol a lángosszerű kenyeret egy harang formájú kemence belső oldalára tapasztva sütik. Nagyon jó illata volt, de sajnos nem volt pénzem, hogy vegyek. Majd egy férfi lépett hozzám és kérdezte tud-e segíteni. Nem szégyenlettem elmondani mi a gond és pár perc múlva már a forró kenyeret faltam. Nagyon rendes volt, mert megvette a kenyeret nekem és azzal adta át, hogy az örmények szeretik a szlovéneket. Nem tudom miért, de akárhányszor bemutatkoztam Örményországban, és mondtam, hogy Szlovákiából vagyok, mindig szlovénként jegyeztek meg. Bár igaz ez a sokkal közelebbi Nyugat-Európában is rendre így van.
Laci nagy meglepetésére már este 7 körül megérkeztem jereváni lakásához és legyűrtem az emelkedőkkel teli 116 kilométert. Az aznapi terepre végig jellemző volt, hogy amint sikerült az őrült, 10-12%-os emelkedőn 5-8 km/h-val kimászni egy 300-400 méteres katlanból, rögtön egy újabb katlanba zuhant az út, ahol az előbbi a szintet pár perc alatt el is vesztettem. Ez így ment egész nap. Este aztán Laci egy-két (három-négy) sör mellett megnyugtatott, hogy ez továbbra is így fog folytatódni, csak még magasabb hegyekkel fűszerezve.
Laciról azért annyit érdemes tudni, hogy Erdélyből származik, de Budapesten is élt hosszabb ideig és családja örmény gyökerekkel rendelkezik. Életének egy szakaszában aztán elérkezett az a pillanat, amikor megfogalmazódott benne, hogy visszatér az ősi földre, Örményországba. Elkezdte tanulni a nyelvet, ami nem volt egyszerű, mivel az örmény nem a latin betűket használja, majd kiköltözött Jerevánba. A szerencse mellette állt, mert a Matenadaran levéltárban kapott munkát és mára bizton állítom, többet tud az örmény történelemről, mint a legtöbb törzsgyökeres örmény.
Egy teljes napot töltöttem el Lacinál. Miközben a városban mászkáltunk sok érdekességet megtudtam az örmény-azeri viszályról és egy kicsit betekinthettem a Laci által látott jereváni életbe is. A város fantasztikusan pezseg, nagyon európai, kávézók, éttermek, diákok, fiatalok és luxusautók. Épp ballagás volt a középiskolában és a diákok limuzinokkal meg drága sportkocsikkal, antik autócsodákkal korzóztak a városban az opera előtt pedig már építették a színpadot az esti koncertre. Mi este még megálltunk Ica néninél, aki az egyik ruhám meg is varrta, végül egy sörrel zártuk a napot. Árpinak és Zitának (360fokbringa.hu) ezúton is köszönöm, hogy beajánlottak Lacihoz.