Moldova – a közeli ismeretlen
Mindig izgalommal tölt el, mikor egy ismeretlen országba lépek. A határon annak ellenére, hogy nem volt sor, mégis 10 percet kellett várnom a pecsétre az útlevelembe. Amikor végre tovább indulhattam a vámház árnyékából, rögtön üldözőbe vett öt kutya. Erről persze a vámosok tudomást se vettek. Így kezdtem meg az első métereket a Moldáv köztársaságban.
A táj kezdetben épp olyan volt, mint Jászvásár után Romániában. Dimbes-dombos, hosszan elnyúló legelők és mindenfelé szabadon kószáló lovak és tehenek. Az út viszont megváltozott. Mindkét szélét két méter széles poros sáv és fasor kísérte. Maga az aszfalt első ránézésre jónak tűnt, de a valóságban minden méteren volt egy olyan hupli, ami szétrázta a bringát.
Moldova útjain mindenféle járművel találkozni lehet a régi orosz technikától kezdve a Németországból behozott 30 éves mentőautóig. Láttam olyan kilencvennel szembe jövő autót is, amit az apja ölében ülő gyerek vezetett. A legtöbb ember az út mentén stoppolva közlekedik. A falvakat és a városokat a főútvonalak elkerülik. Az útról csak sejteni lehet, hol van a település, mert annyira zöld minden, hogy rejtve maradnak még a városok is. Ennyi fát még sehol nem láttam, mint Moldáviában. Olyan mintha erdőben laknának az itteniek. Még a lakótelepek is dzsungel kinézetűek. A falusi házak többsége pedig oroszos beütésű, főleg kék vagy zöld színűek.
Az expedíció 11. napján érkeztem Moldova fővárosába Chisinovba (olvasd Kisinov). Az utolsó harminc kilométer nem csak a szakadó eső miatt volt szörnyű, hanem az őrült autósok miatt is, akik nagyon közel és gyorsan hajtottak el mellettem. Egyszer kitettem a kezem balra, mikor egy nagyobb krátert kerültem, majd a kezem a mögöttem jövő autó szélvédőjének ütközött. Hamar megtanultam hol a helyem, kié az út menti két méteres poros sáv. Chisinovban kaptam a jó hírt Ágitól, hogy nem kell annyira sietnem Odesszába, mert a szeles idő miatt fél nappal eltolták a hajóindulását.
Itt találkoztam két kedves moldáv lánnyal, Olgával és Hanával, akiktől egy kis süteményt is kaptam ajándékba. Tőlük hallottam először a Moldávia és Ukrajna között húzódó sávról, amit Prednestrovskaya Moldavskaya Respublika-nak (PMR; Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság) neveznek. Egy függetlenségre törekvő, de mások által el nem ismert terület, ahol más szabályok, más pénznem érvényes, és amitől óva intett minden járókelő Chisinovban. Mégis úgy döntöttem, hogy a rövidebbik utat választom a PMR-en keresztül. Az utolsó benzinkúton még néhány srác figyelmeztetett, hogy odaát még kőkemény kommunizmus van és ha a rendőrök kiszagolják, hogy van pénzem, akkor biztos megbüntetnek valamiért. Úgy voltam vele, ha már ennyien próbálnak lebeszélni, akkor meg kell nézzem mi az igazság. A tervem az volt, hogy Benderig tekerek, ott lesátorozok, majd korán reggel belépek PMR-be. Már sötét volt, amikor sorompóval lezárt útszakaszhoz érkeztem. Nagy meglepetésemre ez már a Moldáv határ volt. Mint kiderült az alvásra kinézett hely, Bender már a határ túloldalán található. Nem volt visszaút, úgy döntöttem este 10 órakor indulok neki ennek a "közepesen jó hírű" országnak.
