Fixik és vitorlabontás

A transznisztriai események után rendesen felüdülés volt megérkezni Ukrajnába. Fél nyolckor sikerült átlépnem a határt. Egyenes út vezetett egészen Odesszáig. A terveim szerint innen Grúziába utazok hajóval, ahonnan aztán Örményországon keresztül folytatom a vándorlásaimat Iránba.

Ez az útvonal merőben eltér az eddigi Keletre tartó utazók útvonalától. Vàmbéry Ármin idejében is Törökországon keresztül közelítették meg keletet az utazók és ez a szokás mind a mai napig megmaradt. Szánt szándékom, hogy szakítsak a régi bevált útvonalakkal és ez a hozzáállàsom jellemző lesz az expedíció teljes útvonalának tervezésére. Új helyeket próbálok majd felfedezni. Olyan helyeket, ahol előttem még kevesen jártak Európából.

A hajóútra a jegyvétel ezúttal nem volt olyan egyszerű, mint 2008-ban, mikor Krisztián barátommal Odesszából Isztambulba  utaztunk az UKRFERRY hajózási társasággal. Akkoriban csak lementünk a kikötőbe és már el is volt intézve. Most viszont egy eldugott utcában kellett felkeresni a hajózási társaság irodáját és ott az első emeletre felrángatni az 50 kilós bringát. Itt fizettem ki és vettem kézhez a Grúziába szóló hajójegyet. Az indulás viszont nem Odesszából volt, hanem Iljicsevszk ből. Másnap reggel 10-re kellett megjelennem a beszálló kártyáért az iljicsevszki irodában, ami kb. 2 kilométerre volt a kikötőtől. Odesszában próbáltam szállást keríteni, de nem voltam hajlandó 15 eurót fizetni egy másfélszer kétméteres lyukért, ráadásul úgy, hogy ott volt a tengerpart a hosszú plàzzsal.

A Patyomkin-lépcső tetejénél botlottam bele a helyi fixis társadalommal. Nagyon segítőkészek voltak és elvittek Iljicsevszk irányába 5 kilométerre a várostól egy mászófalhoz. Itt aludtam a tengerparton. Másnap erős szembeszélben, másfél órás késéssel sikerült megjelennem az irodában a beszálló kártyámért. Már az odesszai iroda is próbált telefonon elérni, hogy hová tűntem el, de szerencsére a hajót nem késtem le. Az ukrán vámon átnézték még a gyógyszereket, amikkel a komáromi Neopharm Lachesis gyógyszertár látott el. Mindent rendben találtak és megnyitották a kaput a fedélzetre, ahol már sorban álltak a kamionok és a vagonok.

Itt leraktam a bringám és innen vittem fel a negyedik emeleti szobámba a dolgaimat. 1420 kilométer és 13 nap után végre eljött a pillanat, végre pihenhetek egy kicsit. A hajóút alatt azonban még ki kell mosni a ruháimat is, naplót írni, és átgondolni a grúz és örmény szakaszt. 2013. május 16-án kifutott a hajóm a kikötőből, és ezzel Vámbéry Àrminhoz hasonlóan én is a Fekete-tengeren keresztül hagytam el Európát.

A hajón gyorsan telt az idő. Az első nap hazai idő szerint 19:21-kor ment le a nap, a második napon már fél órával korábban. Mire Grúziába értünk már egy órával hamarabb lett naplemente, viszont az órát is 2 órával előbbre kellett állítani. Egy 18 éves német srác, Robin és a 66 éves Rolf voltak a legközelebbi útitársaim a hajón. Robin épp leérettségizett és elindult bejárni a Kaukázust egyedül. Útját fél évre tervezte. Rolf pedig elmondása szerint egy ismert tv sztár Kelet-Németorzágban. Főleg Trabantos világjáró útjairól ismert. Indult a Budapest-Bamakó rallyn is. Most épp a Nanga-Parbat lábához tart Nepálba egy 18 éves BMW-vel. A hajón nagy unalmunkban palackpostákat gyártottunk és a szórólapokat üres alkoholos üvegekbe helyeztük majd útjukra bocsátottuk a Fekete-tengeren.

Május 18. szombat este hat órakor 48 órás utazás után megláttuk Grúzia partjait.