Bujna Zoltán

Születtem: 1982, Révkomárom, Csehszlovákia

Családi állapot: nős, két fiú és egy lány gyermek apja 

Biciklik száma a családban: 14

A kerékpározást viszonylag korán kezdtem - három éves koromban. Szüleim egy ideig próbáltak még más irányba is terelgetni. Először focira írattak. Aztán egy edzésen véletlenül fejbe rúgtam a labdával az edzőt, aki behívatta a szüleim, és arra kérte őket, keressenek nekem valami más hobbit. Ezután jött a néptánc, de itt is hamar kiderült, hogy nincs hozzá tehetségem. Végül következett a színjátszó kör, ahol az első darabban mindössze egy mondat lett volna a szerepem, de izgalmamban belesültem. Pedig ez az egy mondat volt a darab címe is: Kire ütött ez a gyerek? Nem maradt más hátra, mint az édesapám vezette modellező klub. Innen már csak nem dobnak ki – protekciós alapon. Modellezés közben sokszor várni kellett a ragasztó megkötésére, ezért ezekben a holtidőkben mindig elmentem kerülni egyet a klub körüli utcákban a bringámmal. Aztán ezek a körök egyre nagyobbak lettek, mígnem egy nap nem mentem vissza a modellező körre. Ettől kezdve már tudták a szüleim, hogy megtaláltam a nekem való sportágat.

Így indult el kerékpáros karrierem. Innentől kezdve életem szinte minden pontja összekapcsolódott a bringával. A szlovák műszaki egyetemen végeztem, ahol karbonvázgyártásból írtam a diplomamunkám. Kerékpáros klubot alapítottam szülővárosomban, Révkomáromban, Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület néven. A klubbal idén tizenegyedszer szerveztük meg a régió legnagyobb sporteseményét. Feleségemmel - aki szintén bringás- egy kerékpáros találkozón ismerkedtem meg, azóta is együtt tekerünk.

2005-ben elkerekeztem Iránba, és ott egy hónapot töltöttem Vámbéry Ármin nyomdokain járva. Ezt követően a Kenzel kerékpárgyárnak kezdtem el dolgozni, ahol főleg az alkatrészek beszerzésével és a gyártás körüli problémák megoldásával foglalatoskodtam. Ez a munkakör egyre több felelősséggel és idegeskedéssel járt. Hiányzott a mérhetetlen szabadság, szívem mélyén visszavágyódtam a varázslatos Közép-Ázsiába. A döntést nem volt egyszerű meghozni: feladni a biztos egzisztenciát nyújtó munkát, és vállalni a bizonytalan, veszélyekkel teli utat. Végül mégis megléptem a szabadságomhoz vezető első lépést, munkahelyemet feladtam, és belekezdtem a 2013-as Vámbéry expedíció szervezésébe. A küldetés ismét példaképem, Vámbéry közép-ázsiai útjának folytatása. Az utat bringám nyergében egyedül fogom bejárni a Pamír-hegységen keresztül egészen az egekig nyúló Karakarum-hegységig.